| Az érem másik oldala (Káosz Galaktika novella)Sötétség. Jótékony, bársonyos, megnyugtató. Az út hosszú, jó hát elmerülni a teljes kikapcsolódásban, a sztázisban. 
A riasztás után az ébredés gyors. Az Agy azonban nem veszélyről tudósít, csak a célbolygóhoz való megérkezésről. 
Néhány gyors parancs, és a hajó lomhán orbitális pályára áll. A rendszereken végigfutnak a tesztek, harckészültségbe 
állnak a fegyverek. A hajón életbe lép a harmadfokú harckészültség. Lassan elül az utolsó szervomotor hangja a 
lőállások felől. Beáll a csönd. A harc előtti jelentőségteljes, hosszú, végtelen csend. 
És a hajó vár. Gerincén megcsillan a Legre fénye. Sodródik. Együtt az űrszeméttel, a mikrometeorokkal, a kozmikus 
porral. Kering, lassan, megfontoltan. Alatta a Herinuf mint egy nagy, kék drágakő, mint egy jós kristálygömbje. 
Felszínén felhőfodrok úsznak incselkedve a hajóval, rongyos, fehér lepellel vonva be bolygót. Szakadt halotti lepellel. 
Lent árulás és az ellenség. A hajó tudja ezt. Hát vár. Vár, hogy felbukkanjon az ellenség. A rettenet, amely hazáját, 
népét fenyegeti. De ő megvédi. Parancsot kapott minden idegen hajó elleni totális háborúra. Feladata felderíteni, 
megtisztítani és ellenőrzés alá vonni a kapott blokkot. 
Csend. Talán még a hosszú utazásnál is rosszabb. Tehetetlen várakozás. Néhány nap talán, és megérkeznek a többiek. 
Még több olyan szép hajó, mint ez is. És desszantosok. Talán még egy ellátóközpont is. A három hold lassan elhalad a 
Legre előtt, ám a csodálatos konstelláció nem talál visszhangra... 
Aztán hirtelen széttörik a csend. A riadó végigfut a hajón. Teste lassan megrázkódik. Hamarosan megjelenik a 
radarokon egy nagy szürke folt. Tértorzulás. Egy hajó lép be a valós térbe a mélyűrből. Felnyílnak az ágyúkat a 
mikrometeoroktól védő fedőlemezek. A generátorok felszabadult hümmögéssel vetik magukat munkába. A hajón mint 
gonosz vörös szemek, kigyúlnak a jelzőfények. 
A kékes villanás elmúlt, az idegen hajó ott áll az ágyúk előtt. Egyelőre még gyámoltalanul, a navigátor talán az egyetlen, 
aki tudja mi is történik. 
Aztán megelevenedik a vidék. Amint az azonosítás megtörténik, elszabadul a pokol. Kék villanások hasítanak a 
félhomályba, ahogy a lézerek áthatolnak a kozmikus poron. Az idegen hajó későn reagált. Oldalát végigpásztázza egy 
vidám kék sugár. Nyomában fekete árok. Aztán a következő sugár szembántóan káprázatos glóriát von a hajó köré, 
ahogy eloszlik a pajzson. Az idegen hajó is elkezdi belőni ellenfelét. Egyelőre sikertelenül. A vörös sugarak elenyésznek 
az űrben. Talán valahol kialszanak, talán egy utazó kereskedő ugrását teszik tönkre a mélyűrben... Ki tudhatja? Az űr 
mély és kiszámíthatatlan. 
Folyik a csata, az egyre terjedő sötétségben mint egy gigantikus fényjáték, villognak a vékony, hosszú, kék és vörös 
csíkok, izzanak parázsszemekként a hajtóművek mélybíbor és lila fúvókái. 
Az idegen hajó közben két újabb találatot kapott, pajzsa azonban eddig hárította a csapásokat. Ugyanez a sors várt az 
általa elért találatokra. 
A következő másodpercben az egyik találat áthatol a védelmen. A hibaelemzők azonnal munkába lépnek. A sérült rész 
jelentéktelen. Károsodás a borításon. Néhány szám, jegyzetek, gyors statisztikák a későbbi elemzéshez. Az aggresszor 
sem ússza meg, a kék sugarak egyike ugyan elakad a burkon, a következő azonban ismét talál. 
A láthatáron lassan ismét megjelenik a Sevasver. A következő találat megrázza a hajót. A vörös fokozat lép életbe. 
Lezárulnak a hajón elhelyezett zsilipek. A kárfelmérés azonnal megindul. A hajó külső borítása jelentősen megsérült. 
Szivárgásveszély áll fenn. Elsődleges javítási pontnak kijelölve. 
Mint két tépett kakas viaskodik egymással a két hajó. 
Közben a lőképelemzők diadalaként ismét sikerült az ellenfelet eltalálni. Ezúttal valami létfontosságú találat kerekedett a 
dologból, mert az idegen hajó lassan oldalra fordul. Talán menekülni próbál. Pajzsa lassan elenyészik. A találat minden 
bizonnyal a reaktorokat érte, vagy a pajzsgenerátort. A következő találatok akadálytalanul érik a hajót. Az imént 
felnyitott részt kék sugarak simogatján végig, próbálgatják a szélét. 
Aztán egy hirtelen vakító lobbanás jelzi, hogy a kíváncsi sugarak megtalálták a reaktort. A törpe nova lassan kihúny, 
pár másodperc múlva már az izzó zsarátnokok  talán éppen a kapitányi híd maradványai  is kialszanak. 
A hajó még utoljára végigpásztázza az űrt. Az ellenfél semlegesítve. Néhány konténert sodor a lendület. Mint riadt 
birkák, akiket egy farkas szétzavart a nyájtól, egyre távolabb lebegnek onnan, ahol az imént még szépen, rendezetten 
álltak a raktér féltő belsejében. 
Az ultrahangképük alapján két konténer krómot és két konténer aluminiumot bezsilipel a hajó, majd miután az 
ellenőrzés nem mutat nagyobb zavart  szemetet, meteort  megindul a javítás. Szorgos robotkezek illesztik helyükre a 
lapokat, ívfény villan, a nagy kék sugarak kistestvére. 
Mindenki elégedett. A hajó lassan újra dermedt szunyókálásába merül. A várakozás ezúttal csak néhány óráig tart. A 
kék repedés egy nyurga hajót lök ki magából, mely szinte azonnal támadást indít. Aggresszív vörös ujjak nyúlnak a hajó 
felé, durván felkarmolva a pajzsot. A válasz nem késik. Kék sugarak indulnak útjukra, hogy utazásuk végén halált 
hozzanak a betolakodóra. Majd fájdalmas sikollyal húnynak ki az idegen köré vont láthatatlan erőteren. 
Mintha az utóbbi megrázkodtatástól tenné, egy parányi darab elszakad az idegentől. De nem. Nem kezd sodródásba 
ahogy azt a törvényszerűség diktálná, hanem önálló életét élve megindul a hajó felé. 
Rakétariadó! Minden energiát a pajzsokba. Egy szívdobbanásig az ütegek is elhallgatnak. Kialszanak a fények, a hajó 
éles kanyart vesz. A rakéta ártalmatlanul elsiklik a hajó hasa alatt. Mint egy fúria veti magát a harcba ismét a hajó. 
Ekkor egy következő apró mag válik le az idegenről, s szökken vörös, lángbolyhos virágba a hajó oldalán. Leszakítva 
az egyik stabilizátort, és javíthatatlanul tönkretéve az egyik lézerágyút. A kárfelmérés szerint a károsodás mértéke 
túllépte a kritikus határt. A kapitány egy pillanatra megáll, majd utasítja a hajót a további harcra. A parancs nem ad 
lehetőséget a visszavonulásra. A harc az utolsó leheletig folyik. 
S úgy tűnik, ez a pillanat egyre közelebb kerül. Még egy vádló piros ujj mutat a hajóra, s az meghunyászkodva enged a 
fizika törvényeinek. A vákum feltépi a borítást, és amit nem végez el a természet, azt a reaktor lobbanása fejezi be. A 
kapitány mosolyog. A reaktort ő hajtotta túl. Talán még kárt tehet a betolakodóban, de annyi bizonyos, hogy a hajóját 
nem kaparinthatják meg. A technológia nem kerül avatatlan kézbe. 
A kapitány mosolyog. Tudja, a lelke halhatatlan. 
Felkel a Zama is. Diadalmas fénnyel világítja meg a csatamezőt. Ahol nemrég még a halál tombolt, ott most csend és 
béke honol. Csend... Csend, újabb néhány napig. Akkorra megérkeznek a többiek. A kapitány jólesően húny ki. 
Akkor majd megtalálják. Felveszik. Az általa gyűjtött információ alapján a vezetés újabb hajókat gyárthat. Olyanokat, 
amelyek valóban felvehetik a harcot az idegenekkel. Kihasználva gyengéiket. S talán érdemesnek találják arra is, hogy 
felújítsák. Új testet, új hajót adva neki. 
Mert a Zarg flottát immár semmi nem állíthatja meg.
 
 Írta: LGaby(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)A novella az Alanori Krónikában jelent meg.
 (átlag: 16 szavazat alapján 8.2)
 Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Az archeodron kapujában (Káosz Galaktika novella). | Létrehozás: 2003. október 5. 12:23:25 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10 |  Nyomtatási forma | 
 |